Mitől függ, hogy milyen gyorsan gyógyulsz?

Egy tünet, konfliktus, probléma minden esetben azért van jelen, hogy változásra kényszerítsen. A legenyhébb formában konfliktusként a legerősebben pedig tünetként betegségként bukkan fel.

Általános szabály, hogy minél előbb lépsz, annál könnyebb felszámolni, mert annál könnyebb változni. Azért könnyebb, ha korábban teszed, mert az adott pillanatban így is, úgy is döntened, és azt követően cselekedned kell. Bárhogy dönts is, az egyrészt minden ismétléssel egyre erősebben épül be a személyiségedbe, másrészt pedig minden későbbi döntésedet részben korábbiakra alapozod. Ezért minden egyes hibás döntéssel a hibás mintát gyakorolod, valamint minden további döntésed, melyet erre alapozol, szintén hibás lesz.

A másik tényező, amely a megoldás folyamatát gyorsíthatja, vagy lassíthatja a tünet hatásmechanizmusához kapcsolódik. A tünet célja az, hogy tanítson, változásra kényszerítsen. Az által kényszerít a változásra, hogy akadályoz a cselekvésben. Ezért érdemes a tünetet inkább tudomásul venni és megfigyelni, mert különben nem tudja kifejteni a hatását. Ha egyszerűen csak kiiktatod az életedből (gyógyszerrel, műtéttel, stb.), akkor újabb kényszerre, másik tünetre lesz szükség, hogy ugyanazt a változást kikényszerítse. Sokkal hasznosabb, ha arra összpontosítasz, hogy a tünet által rád kényszerített változást elfogadd, és ahhoz alkalmazkodj, mert akkor automatikusan megtanulod azt, amit már a tünet kialakulását megelőzően is kellett volna. Miután a változás létrejött, a tünet, betegség, probléma terápiával, gyógyszerrel, műtéttel, stb., további következmények nélkül felszámolható.

A változási folyamat azonban kettős ellenállásba ütközhet benned. Egyrészt valószínűleg nem tetszik az, amiben akadályoz, mert azt szívesen folytatnád továbbra is, ha nem lenne a tüneted. Másrészt pedig nem szívesen kezded el az újat, amit a tünet miatt kénytelen vagy, mert különben már anélkül is megtetted volna.

Függetlenül a belső ellenállástól azonban az életed mégis alakulhat úgy, hogy a változás – tudattalanul – lezajlik, mert az élet “megsegít”. Az ilyesfajta segítséget nem feltétlenül tartod valóban annak, de ettől függetlenül megváltozol. (Pl. évekig eljátszod a mintaszerű feleség szerepét, aki boldogan főz a férjére, miközben belül tehernek érzed, de miután megtudod, hogy megcsalt, közlöd vele, hogy innentől kezdve főzzön magára, ha akar. Az ilyen kényszerű, de mégis szükségszerű változási pontok közös jellemzője a harag.) A szükséges tapasztalás, és változás tehát létrejön, csak éppen nem a megfelelő érzelmi tartalommal. Ezért a tünet megmarad annak ellenére, hogy megváltoztál.

Ebből következik az is, hogy milyen gyorsan lehet egy problémát, tünetet felszámolni. Mivel a tünetet az érzelem irányítja, ezért, ha a szükséges tapasztaláson már keresztül mentél, akkor már csak az érzelmeket kell oldani. A minták ezzel együtt szintén oldódnak, és a tüneted, problémád, konfliktusod azonnal elmúlik.

Ha azonban a tapasztaláson még nem mentél végig, és nem változtál meg, akkor az oldás eredményeként a tünet ugyan elmúlik, vagy jelentősen enyhül, de később visszatérhet, vagy ismét erősödhet. Ez minden alkalommal bekövetkezik, amikor a hibás viselkedésminta ismét felbukkan, azaz “rosszul viselkedsz”. A további enyhítéséhez, felszámolásához további találkozók szükségesek. Ilyenkor a cél a kettős belső ellenállás felszámolása, hogy a változást akadálytalanul haladhasson.

A két helyzet közül az elsőben a terápia, a másodikban pedig a tanfolyam lehet inkább a segítségedre.

About The Author

Loós Balázs

Loós Balázs vagyok, az AnaLog Terápia megalkotója. Hiszem, hogy mindenki maga dönt a sorsáról, és határozza meg azt, hogy milyen élete lesz. Ha változtatni akarsz azon, amit tapasztalsz, akkor a viselkedéseden kell változtatnod. A viselkedésedet pedig az érzelmeid irányítják.