Intimitás

Furcsa társasjáték az élet. Mindenki csak magáról dönthet. Önmagát kell változtatnia, de erre csakis mások segítségével képes. Leginkább választott társáéval. Ráadásul ebben a társasjátékban az egyetlen lehetőség a változásra az elutasításban van elrejtve. Éppen azon a ponton, amelyik a párkapcsolat legádázabb ellensége.

Ha boldog akarsz lenni, ismerd meg önmagad! Enélkül nem fog menni. De ki vagy Te és mitől függ, hogy az vagy aki, és miért van szükség (pár)kapcsolatra ahhoz, hogy megismerd önmagadat?

Egy ember akkor lehet önmaga, ha azt teheti, amihez kedve van, ami jól esik neki. Szabadon.

Ez annyira egyszerű, hogy bárki képes lehet rá, csak akarnia kell. Nem igaz? Nem feltétlenül.

Képzeld el, hogy egy fiatal pár otthon van hétvégén. A férj a TV előtt ül, míg párja a lakásban sürög-forog. Takarít, rendet rak, közben még ebédet is van ideje főzni. Teszi a dolgát lelkesen és vidáman. Mindig is erre vágyott, saját otthonra, amiről maga gondoskodhat. Egyszer csak a férje éles megjegyzést tesz: „Ez a legnagyobb baj a nőkkel! Nem bírnak pihenni, folyton tesznek-vesznek és nem képesek egy kicsit lazítani!”

A megjegyzés látszólag a semmiből érkezik, hiszen egészen eddig nem történt olyan esemény, ami megzavarta volna a harmóniát. Az asszony vérnyomása erre a megállapításra természetesen az egekbe szökik. Hogy jön a másik a TV előtt üldögélve ahhoz, hogy ilyen megjegyzéseket tegyen? Nem beszélve arról, hogy a lábát lóbálva nézi, ahogy ő a belét kidolgozza, miközben egy gyufaszálat nem tesz arrébb?!

A természetes reakció ebben a helyzetben, hogy a pikírt megjegyzést nem kevésbé csípős válasszal reagálja le, aminek kölcsönös sértődés, harag és veszekedés lesz a vége.

Nem éppen olyan helyzet, ami az intimitás irányába mutat kivéve, ha szakítanak a hagyományokkal.

Elvileg mindketten akkor boldogok, ha azt tehetik, amihez kedvük van, ami jól esik nekik, hiszen ekkor lehetnek önmaguk. Ebben a helyzetben a férfi esetében nehezen megkérdőjelezhető, hogy jól érzi magát. Nyilván rég felállt volna a TV elől, ha netán ez lett volna a szituáció, de nem tette. Esetleg a felesége sündörgése zavarhatta meg tökéletes nyugalmában. A feleségéről azonban ez nem feltétlenül mondható el. Ha azért sürgölődött volna, mert az neki jól esik, akkor nyilván tökéletesen boldog lett volna és cseppet sem zavarja, hogy ehhez mit szól a férje. Őt azonban felzaklatta a megjegyzés, tehát nyilván elfogadást várt elutasítás (dicséretet, bírálat) helyett. De elutasítást kapott. Nem vagy jó! Mi van akkor, ha kihasználja a helyzetet és megnézi, hogy kit utasítottak el? A takarító, főző-mosó, folyton aktív háziasszonyt!  Jó ez neki, vagy sem? Mindaddig, amíg a másik fel nem hívja a figyelmét rá, talán eszébe sem jut elgondolkodni azon, hogy a saját örömére teszi-e azt, amit éppen cselekszik, vagy valami furcsa belső elvárás hatására? A párkapcsolata azonban lehetőséget kínált rá, hogy felfigyeljen arra, hogy ki is ő valójában? Most megtudhatja és változtathat is rajta, ha van mersze és tudja, hogyan lehetséges.

Mi van akkor, ha felteszi a párjának a kérdést: „Nem tetszem így? Akkor hogyan legyen?”

Ez nyilván csak akkor lehetséges, ha nem bosszantja fel magát az első pillanatban és vág vissza, hanem nyitott marad a változásra. A kérdés nyomán viszont párjának is szembe kell néznie a meghökkentő új helyzettel: ha így nem, akkor hogyan? Hagyja abba a felesége is és lazítson? Akkor hogy lesz tisztaság, rend és ebéd? Ekkor már ezen bizony neki is el kell gondolkodnia. A felesége így már nem egyedül kényszerül megoldani a feladatot, vele kettesben. Többé már nem két olyan ember él együtt, akik kizárólag a saját világukkal vannak elfoglalva, hanem olyanok, akik együtt, egymást segítve képzelik el életüket: in-team*.

Sajnos nem minden esetben oldódik meg ilyen egyszerűen a probléma, hiszen a másik akár ezt is válaszolhatja: „Mit érdekel engem? Oldd meg, ahogy tudod, csak engem ne zavarj!”

Ekkor az asszonynak szembe kell nézni a helyzettel, amelybe került és döntést kell hoznia. Nyilvánvalóvá vált a számára, hogy tévedett, amikor azt hitte, hogy olyan emberrel köti össze az életét, aki társként osztozik vele jóban-rosszban, vagy legalább méltányolja az erőfeszítéseit.

Választhatja azt, hogy feladja önmagát és továbbra is az elvárásoknak fog megfelelni. Együtt él egy olyan emberrel, aki megengedheti és meg is engedi magának azt, amit ő nem. Lazít és élvezi az életet, miközben felesége dolgozik. Ha a helyzet így marad, az jelentős belső feszültséghez és folyamatos veszekedésekhez vezethet. Ez a helyzet maga a társfüggőség és kényszerű következménye a féltékenység, hiszen olyan emberrel él, akinek olyasmije van, ami neki nincs, pedig lehetne: szabadsága és ideje. Vagy választhatja azt is, hogy levonja a következtetést és keres olyan párt magának, akivel valóban társakként, együtt, boldogan élhetik végig életüket igazi in-team-itásban. Ehhez egy ember kevés. Kettő kell hozzá.

Ahhoz, hogy boldog legyen, szüksége van valakire, aki segít neki abban, hogy felismerje, ha nem az. Segít neki felismerni, ha nem önmaga és segít abban is, hogy azzá váljon. Együtt változik vele. Ehhez viszont mindkettejüknek szakítani kell a hagyományokkal, azaz azzal, hogy pusztán érzelmeikre reagálva befelé éljék életüket és nyitni kell a másik felé. Ezzel közösen megteremthetik  és elmélyíthetik az intimitást az életükben.

* Megjegyzés: in team –  angol kifejezés, ejtsd: in tim, jelentése: csapatban

About The Author

Loós Balázs

Loós Balázs vagyok, az AnaLog Terápia megalkotója. Hiszem, hogy mindenki maga dönt a sorsáról, és határozza meg azt, hogy milyen élete lesz. Ha változtatni akarsz azon, amit tapasztalsz, akkor a viselkedéseden kell változtatnod. A viselkedésedet pedig az érzelmeid irányítják.